Aki a versért jött az kénytelen lesz máshol megtalálni.
Rossz vezető
2011.06.19. 10:52 cyanide
Tegnap láttam a világ legrosszabb vezetőjét. Úgy 10 éve motoszkál a fejemben a kérdés egy pár közlekedési szituációról, amikre magamtól nem tudok választ adni, de tegnap este megvilágosodtam.
Első, nagy kereszteződés, lámpával minden irányba. 1 sáv egyenes, 1 sáv balra kanyarodik, jobbra már korábban el van vezetve. Ez igaz a kereszteződés mind a 4 oldalára. A balra kanyarodó sáv a ellentétes irányból jövő szintén balra kanyarodó sávval van szemben. A világ legrosszabb sofőrje majdnem bement szembe, egyenesen.
Ezzel az a gáz, hogy jó 50m-en padka választja el a szembe jövőket a menetiránytól, tehát nem lehet hamar helyrehozni a hibát.
Szóval megtörtént, még időben korrigálta a pályáját, mentünk tovább.
Második, 2 sávos 1 irányú körút. Jobbra fordulunk rá a 3. sávba, pont egy kanyar végén 2 zebra közt. A világ legrosszabb sofőrje balra indexelve a belső sávba akarta szedni a gépjárművet. Ezt meg is tette. Teljes szélességében elállva, kétszer lefulladva a kanyarban keresztben állt meg.
Nem erre akarom kihegyezni, de nő volt. Egy ismerősnek a felesége, saját autóval. Még nézni is halálfélelem volt.
Szólj hozzá!
Vacakol a netem
2011.06.17. 21:42 cyanide
Délután elkezdett velem szórakozni a net. Már reseteltem a routert is. Ez a legjobb péntek esti program. Amúgy nem.
UPDATE: Amint ezt leírtam meg is javult teljesen.
1 komment
Étterem
2011.06.13. 22:38 cyanide
Ma étteremben kajáltunk. Most arra nem térnék ki, hogy az étterem egy főút mellett van és és amikor ott voltunk két személyautó összeütközött. Senki nem sérült meg. 1,5 óráig volt mit nézni, meg beszéd témának is jó volt minden asztalhoz.
Volt más is, ami megragadta a figyelmemet. Sok pincér dolgozott. Volt egy nagyon szép és csinos pincér lány. Aki szintén sürgött-forgott. Nekünk egy alacsony szakállas srác jutott, nem volt vele semmi gond, udvarias volt meg minden. Amikor fizettünk, akkor egy diszkrétnek szánt mozdulattal a számlát átcsusszantotta a szép pincérlány kezébe. Én az az ember vagyok, aki észreveszi az ilyen mozdulatokat. Előtte pont azon gondolkoztam, hogy a lánynak biztos többet jattolnak, mint a szakállasunknak. Nem sokkal ezután történt a számla csúsztatás és már ott állt mellettünk a csaj fizetésre várva.