A hét másik zenéje egy sanzon. Romy Schneider énekli. Fogalmam sincs miről szól, de nagyon tetszik.
A hét másik zenéje egy sanzon. Romy Schneider énekli. Fogalmam sincs miről szól, de nagyon tetszik.
Teljesen totális és fatális véletlen volt, hogy belebotlottam ebbe a fantasztikus zenébe. A lángoló gitáron hallgattam a playlistet és egyszer csak beütött.
sky.fm altrock rádióját hallgatom a napnak azon részében, amelyikben a gépelőtt vagyok. A playlistjük már körbe ment párszor. Van egy két jó szám, ezek következnek most, nem unpluged, hanem embed.
Gob - Oh, Ellin
Stone Sour - Through Glass
Kezd katasztrofális állapotokat ölteni az xp-m állapota. Nagyon nem akarja kibírni ő sem ezt a félévet. Annyi kis vacak, de fontos cuccom van elszórva a gépen, hogy csak teljes odafigyeléssel merek megkockáztatni egy újra telepítést. Lehet nem függ össze, de most olyat játszik, hogy nem nyit meg oldalakat, mintha nem létezne az oldal.
Tegnap este hirtelen felindulásból elmentem futni. Ha már egész nyáron csak leépültem, akkor éppen ideje csinálni is valamit. A ebédre/vacsorára fogyasztott lecsó viszont eléggé megülte gyomromat és inkább azzal küzdöttem, mint a futással. A nagyjából 10 km-ből mondjuk 6-ot futottam, a többi gyógyséta volt. Az izületeimet sikerült megkímélni, izomláz is mérsékelt. A vizipipa és passzív dohányzás mentesség jótékony hatása érezhető volt, nem volt tele a tüdőm trutymákkal, vagy még nem vált le. Jól kiizzadtam, utána forró vízes zuhany, a végén hidegvíz. Jól esett.
És a lényeg. Jött szembe egy szép, magas vékony csaj, aki szintén futott, a bartánője kísérte bringával. Nem tudtam felmérni, hogy sportoló-e, a mozgása nem olyan volt, mint az elcsigázott koca futóké. Lehet még az elején járt. A sötétben jól belebámultunk egymás arcába, aztán annyi, mire felfogtam milyen volt, már el is mentünk egymás mellett.
Indexen volt két élő helyszíni tudósító, akik vállról indítható webcammel vették a történéseket. Ilyen kéne nekem is.
Ráakadtam a 2. rész trailerjére és megnéztem az elsőt. Megérte, kedvenc filmek közé ugrott az ismeretlenségből. Az, hogy nekem tetszik egy film nem garancia semmire. Reklamációt nem fogadok el.
Régen raktam be videót. Most pótolom.
Szép lányok + bringa --> vége a világnak és beszűkülök. Remélem a cím beli kétértelműség mindenkinek leesik.
Más, iwiwen az egymás szemében alkalmazás, 16 szavazó után azt mondja, nem vagyok őszinte, vagyis vetítek, ez 2-es értékelés, valamint mufurc vagyok, 2-es kedvesség. Van aki 4-es szintűen viccesnek talál, de ő biztos nem olvassa a blogot.
Tanulnék holnpara, de inkább azt elemezgetem miért nem tanulok, erre most kapok egy pohár portói száraz fehér bort, hogy kortyolgassam. Május elsején rájöttem, hogy viszkit nem bírom meginni, most azon filózok szeretem-e a bort. 1 bor volt, ami elnyerte a tetszésemet, az pedig egy zsidó bor volt tavaly karácsonykor. Annyit tudok róla, hogy vörös volt, sűrű mint az olaj, nagyon tetszett, anyának nem ízlett én egyből oda voltam érte, kicsit hagytuk állni, még jobb lett. Remélem ezzel a 20% os portóval is lesz vmi a levegőn, mert még nem vagyok oda érte. Na közben alakul, határozottan jó volt a vége.
Ha végeztem a borral és fáradok, akkor elrágcsálok egy kis zöld tea füvet, nagyon durván felpörget, szép elnyújtott hatása van, nem megrúg a ló, hanem felhúz a hegytetőre.
Ja igen, megint jön a mediterrán fless, fehér porscheval és mindennel. Egy dolog nem akar stimmelni az a Korn a háttérben.
Elhoztam a biciklimet a szervízből, fizettem 3800 Ft-ot, és egy eddig számomra ismeretlen biciklit kaptam. Úgy néz ki, mint amit bevittem, de egészen más érzés lett tekerni. Olyan finoman fordul a hajtókar, hogy az hihetetlen, a kormány nem lötyög fékezésnél, nem imbolyog kanyarodásnál, nem nyeklik ha emelkedőre érek. Kaptam 3 hónap garit a szerelésre.
A '81-es Heavy Metalt megnéztem. Nagyon hangulatos, azt hiszem én már elég régóta 80-as évekbeli rajzfilm stílusban álmodok. Pont ilyen sötét, elmosott és vastag kontúros minden álmom, a nyomasztóságukról nem is beszélve, de nem bánom így élvezem. Összesítve a South Parkos első benyomással az eredeti filmet, azt kell mondanom, hogy nem csalódtam, ha lehetne én is Kennyvel tolnám a macska pisát a képembe, hogy a Heavy Metal univezumban röpködjek és alul öltözött csöcsös hálás csajoknak segítsek.
Más, elvittem szerelőhöz a bicajomat. Monoblokk építés, illetve kormény csapágy csere, amit végre kell rajta hajtani, ezenfelül kapni fog a hátsó váltó egy új bowdent a szakadt helyett. Nem merem összeszámolni mennyit költöttem rá, de azért teszek egy kísérletet.
Alap tesco bringa:12k
világítás:4k
műanyag pedál (másnap letört): 0,5k
acél keretes, műanyag pedál: 2k (már reped)
nyereg: 3k (az eredeti széttört hosszas küzedelem után)
felújítás: 4k (mondoblokk, kormánycsapágy, bowden)
Összesen: 26k + sok munkaóra, amivel finomhangoltam a durva szerekezetet. Ebből lejön az utazási támogatás, ami eddig összesen 14k volt, ha ezt is beleszámolom mér egész jó.
Tervbe van még véve egy jó V-fék, esetleg saját fűzésű vékony kerék slick gumival. Küszöbön áll majd egy fullos hajtás csere, ugyanis a lánckerekek szépen kopnak. Mérlegelni kell, hogy nem érné-e meg egy új bringa.
Csütörtökig lett egy kispolskim