UPDATE 2008.11.26 - Mégis a táskámban volt a toll...

Ma megtörtént, amitől mindig is tartottam. A féltett és szeretett rotring tollamat, ami egy 2 db-os készlet egyik fele, elhagytam a könyvtár, 6-os számű terem, haza vezető út egyikén. Amikor nem rég, fél tíz tájban német tanuláshoz készülödtem, hiába forgattam ki a táskát, hiába túrtam bele a papír kupacokba, nem jött a megváltás. Itt ültem kapkodtam, kapartam, a vérnyomásom irdatlan meredekségű görbén megcélozta a végtelent, a pulzusom négyszögjelbe csapott át, az izmaim megfeszültek, igazi fékevesztett vadállat lettem, az amelyik ott él az emberben évezredek óta, aztán elszállt az egész. Ahogy leírom már kívülről látom az egészet.

Egy egyszerű fekete toll, piros csík a dudros rész fölött, 30 éve ugyan így néz ki ez a fajta, semmi extra azon kívül, hogy tavaly kaptam karácsonyra. Hihetetlenül tudok ragaszkodni az ilyen fajta ajéndékokhoz. Hollandiában például kaptam egy narancs színű műanyag repi tollat. De emlékszem a mosolyra amivel adta a csóka, felidézi azt a 2 napot, azt az érzést, amikor megláttam előszőr a holland gyepet, a munkát, amit elvégeztünk. Szóval egy emlék, a múltam egy része. Szintén elhagytam, Szlovákiában a nadrágom zsebében volt és valahogy kiesett. Teljes letargiába estem.

Most is hasonlót érzek. Eszembe jut 1 év, a vigyázó mozdulatok, amivel kezeltem. Eleinte csak a fém tokjában tartottam, a ceruzával együtt. Ahogy szaporodott a sok kacat a táskámban, úgy gondoltam elég csak a toll magában. Lanyhult a figyelmem, a megtörtént a baj.

Azt gondoltam, holnap veszek egy ugyan olyan tollat. Így talán jóvá tehetem, újra teljessé tehetem a készletet, kiköszülhetem a csorbát.