Ma délután 6 óra tájban megadta magát a Linksys routerem tápja. Éppen készültem felaprítani a gépet, amikor bevillant, hogy megnézem a modemet. Mit látok? Tök sötétek a router ledjei, mondom, ok, 2 évig bírta a 17k-s majdnem prémium cucc. Gari 1 év volt rá, már el is temettem. Titkon reméltem a feltámadást a tetszhalott állapotból, és volt megváltás. A kábel modem tápja szintén 12 V-os, a csatlakozó mérete és polaritása is megegyezik, főnyeremény. Táp csere, a szerkezet működik.
Gyors agyalás, hol van még egy ilyen táp, hát sehol, illetve mégis, mi van ha a külső hdd ház 12 V-os, elvégre a hdd-nek is kell, a logika győzött, 2 A, 12 V és 5V. Már csak csatlakoztatni kell. Ez elég MacGyveres volt - délután pont néztem is - tehát, úgy gondoltam, nem a s-videora hajazó mini csatit használom, hanem a belül lévő molexet. Elővettem a hardver lomokat, egy elhalázott szivattyú vezérlőről levertem az anya molexet és a kis csatlakozó pöcköket kihúzogattam.
A rossz táp csatlakozóját levágtam, blankoltam, rá szigetelőszalagoztam az imént bontott pöckökre. Itt egy kicsi gond támadt, melyik vezeték melyik, ugyanis nem mindegy a polaritás. Nosza asztali gép be, van benne molexes venti, kis logikai feladvány megoldása. A eredmény függvénye, hogy tényleg elfüstöl-e a drágaságom. Csináld magad csatlakozó áram alá helyezése, mennyei harsonák, minden világít, izzítom a gépem.
Ezen a ponton elére az este a csúcspontját, nincs net. Nem voltam idges, csak a cél lebegett a szemem, előtt, feladatot kaptam, amit minden áron végre kell hajtani. Oda megyek a problémás eszközökhöz. Nincs bedugva a modem, megkapja ő is a tápfeszültséget, elégedetten villognak a zöld sárga LED-ek, megkönnyebbülés.
Szét áradt bennem a nyugalom, ilyet érezhet a heroinista, megkaptam az adagom. Még az sem tud kizökkenteni a hibaelhárítás után érzett mámorból, hogy holnap megfogok bukni a vizsgán vagy azért, mert be sem megyek, vagy azért, mert bemegyek és nem tudom az anyag nagyrészét.
Hát így telnek a napok Kamcsatkán.
Ez ment a bejegyzés írása közben, tisztán emlékszem egy másik estére sok évvel ezelőtt, a hangulat más volt, néztem a sötét szobában a viva tv-t és ugyan ez szólt. Tegnap este a kosár edzésről álmodtam. Ilyeneket hallgattam elötte, utána, akkoriban. Kosaraztunk, volt még valami beteg folytatás, de arra nem is emlékszem már.
Emlékszem még arra is, amikor előszőr fedeztem fel, hogy is kell igazán küzdeni a pályán. Hogy úgy mondjam, elengedni a lelkem mélyén szunnyadó vadállatot. Az elengedés nem jó szó, inkább csak meglazítani a gyeplőt, annyira, hogy olyat vigyen véghez, amit normál tudatállapotban nem lehet. Nem agresszivitás ez, inkább felfokozott érzékelés és teljesítés. Talán erre mondja az angol, hogy slumbering beast, szeretném újra felébreszteni, szeretnék teljes erőből küzdeni, kiadni mindent, amit tudok. Valahogy az iskola pad nem kedvez ennek a szellemiségnek.
