Most gondoltam bele, hogy a gyakorlat is pont úgy alakult, mint a legtöbb dolgom. Szarul. Szóval elvileg ugye én intéztem ezt a gyak helyet. Ez abból állt, hogy egy közönyös 40-es ffi-t hívogattam, az iskola váltott vele egy emailt, levelet, aztán egy nap megjelentem a cégnél. Kb 10 percig hittem benne, hogy lesz gazdám és értelmes dolgokat csinálhatok. Aztán láttam, hogy az egész teljesen jellemző lesz. Magamtól nagyon ügyesen belemászok valami rémes nagy gödörbe, amiből csak kínos szívességek árán tudok kikerülni. Most is ez lesz. Úgy érzem, hogy nem sok minden jár sikerrel, amit saját erőmből kéne megoldani.
Ma nem csináltam semmit. Pókereztem egész nap. Elég kevés sikerrel.